2012.05.13.: Vendégünk volt Koleszár Ferenc, keramikusművész IV. Kortárs Kultúr Piknik alkalmával Koleszár Ferenc, keramikusművész volt a vendégünk, akivel a public art-ról (közösségi, köztéri művészetről) beszélgettünk. A délután során ellátogattunk az éppen felújítás alatt lévő Lakrovits-kápolnához, valamint a Trafikhoz is. Ezután ebéddel folytatódott a program, majd az előadások jöttek. Először Koleszár Ferenc mutatta be az eddig megvalósult public art munkáit: a "Földvirág" nevű élő ajándéktárgyat; a "Pixelhibák" című, városi épületek hibáira fókuszáló megmozdulást; az "Árnyas" nevű fotoluminescent felületű köztéri vizuális játékot valamint az "Össztűz" nevű tégla-tűz installációt. Vendégünk előadása után a Trafik Kör alkotói összegezték eddigi public art munkáikat (Trafik kiállítótér, Kör utca projekt, Fekete doboz Dabas főterén valamint "Az ember építése" című pályamű). Az egész délután kötetlen, jó hangulatban telt és az időjárás is kedvező volt és sok új tapasztalattal lettünk gazdagabbak.
MÁR LÁTHATÓ!: Kortárs szlovén építészet a Trafikban! A Trafik Kör néhány alkotója 2011. augusztusában Szlovéniában töltött 5 napot, ahol a kortárs építészetet tanulmányozták. A túrázókat lenyűgözte a szlovén építészet frissessége, a kivitelezés minősége, az egyedi szerkezeti és esztétikai megoldások. A rengeteg fotóból most néhányat a Trafikban is láthatnak az érdeklődők.A kiállítás a legnépszerűbb szlovén építészirodák munkáiból válogat, a monitoron pedig interjúk, és rövid videók lesznek láthatók. A tárlat rendkívül tanulságos lehet a szakma képviselői, s az építészetet kedvelő laikusok számára egyaránt.
Helyszín: TRAFIK - Kortárs Művészeti Pont - 2370 Dabas, Martinovics tér 5. Időpont: 2012. május 5 - június 15. 2012.05.07.: "Kockaház" - egy igazi alkotóház van készülőben
A Trafik Kör életében ebben az évben is nagy változás következik be, hiszen az egyesület alkotóműhellyel lesz gazdagabb. Dabas Város Önkormányzata ideiglenes használatara rendelkezésünkre bocsátotta az egyik központi helyen lévő ingatlanát. A Lakos dr. utcai, általunk csak "kockaház"-ként emlegetett épület udvarát április 30-án kitakarítottuk. A kertet felszántottuk és hamarosan be fogjuk ülteteni zöldségekkel, hogy a Kortárs Kultúr Piknikeken és a túrákon saját termelésű alapanyagból készüljenek az ételek. Az udvar füvesítéséről és az előkert rendezéséről is szó esett a takarítás során. Nyáron az épület belső tereinek felújítását és berendezését is saját erőből és kevés eszközzel kívánjuk megoldani. A homlokzat teljes felújításához viszont még idő kell. Az egyesület a jövőben ebben a házban szeretné készíteni a projektjeit illetve akár Kortárs Kultúr Piknikek rendezésére is lesz lehetőség.
2012.04.16.: Trafik Kör Túra - Tokajhegyalja és a Nyírség
A Trafik Kör a tavaszi túrát Tokajhegyaljára és a Nyírségbe szervezte. Szállásuk egy Nyíregyháza mellett lévő bokortanyán volt. Az első napon a kortárs magyar építészet legjelentősebb borászatait látogatták meg a túrázók, valamint találkoztak Bodonyi Csaba, Ybl-díjas építésszel is, aki bemutatta az általa tervezett mádi borászatot, valamint a tokaji egészségközpontot. A második napon a Nyírség tájai felé vették az irányt, ahol egészen Fehérgyarmatig mentek. A túra utolsó napján a csapat Bán Ferenc, Kossuth-díjas építésszel találkozott a tokaji nyaralójában, amely az elmúlt húsz év magyar építészetének egyik legkiemelkedőbb alkotása. A kirándulás az idei év legjobb ipari épületével (az ArchDaily nemzetközi internetes portál szavazásos versenye alapján) a bodrogkeresztúri Füleky pincével zárult.
A túra rendkívül hasznos volt, hiszen sok új tapasztalattal gazdagodtak az egyesület fiatal építészei.
E kellemes három napról szól az alábbi videó:
2012.04.01.: Az ember építése - Build Human, Not Only Buildings!
A Trafik Kör most nyílvánosságra hozza azt a videót, amely a 13. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé Magyar Pavilonjának kurátori pályázatára készült. A pályaműről korábban már beszámoltunk olvasóinknak, viszont a videó megtekintése után válik igazán kerek egésszé a történet: az ember építése.
2012.03.25.: Vendégünk volt: Kukucska Gergely, építész
Piknikezők
A III. Kortárs Kultúr Piknik témája a 2012-es Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé magyar pavilonjának kurátori pályázata volt. A program során két pályaművet néztek végig és beszéltek meg a piknikezők. A Trafik Kör vendége, Kukucska Gergely bemutatta PANEL -Venicycle című tervét, amely ugyan nem nyerte meg pályázatot, viszont a zsűri külön elismerésben részesítette. Elképzelhető, hogy Venicycle projekt látható lesz a biennálén a központi kiállítás részeként. Kukucska Gergely után a Trafik Kör mutatta be a pályaművét, majd beszélgetés indult a témáról: az ember építéséről és ez ehhez elképzelt installációról. (A pályaművet korábban már közöltük, honlapunkról letölthető.) Ebéd a Kossuth Ház Galéria udvarán
A Trafik Kör évek óta foglalkozik Dabas használaton kívül lévő temetőinek sorsával. Az egyesület már több kiállításon bemutatta az emberi emlékezés legszebb helyeinek építőművészetét. Azóta sikerült elérni, hogy a felszámolt temetők kegyeleti parkokká váljanak és rendszeresen karban legyenek tartva, de most talán van esély arra, hogy művészeti értékükhöz megfelelő színvonalú helyekké váljanak. A Trafik Kör építészei és építész hallgatói összefogtak négy dabasi temető megmentéséért és megszépítéséért. Három tervező csapat jött létre, akik ez év nyaráig koncepcióterveket nyújtanak be az város vezetésének (úgy, ahogy azt a Lakrovits kápolna esetében is tették). A három csapat három témát dolgoz ki: apácatemető (Dabas-Gyón), fejfás temető (Dabas-Gyón), és két zsidó temető (Dabas-Gyón és Felső-Dabas). A tervezésben résztvevő tagok: Balog Ádám, Bodré Cecília, Kántor Csaba, Kovács Zoltán, Ligetvári Dorottya, Ligetvári István, Nagy Zsuzsa, Nonn Zsuzsánna, Oláh Dániel, Póra Csaba, Steiner Rita, Szeibert Gábor. Kérjük, a helyi lakosokat, akik szívügyüknek tartják a használaton kívül lévő temetők sorsát, hogy segítsék munkánkat. 2012.02.15.: XIII. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé 2012
"Az ember újra épít(ése) Trafik Kör Kortárs Művészeti Egyesület
A dabasi művészeti kör kurátori koncepciója eredendően arra irányul, hogy felhívja a figyelmet a spontán kreatív megnyilvánulások hiányára. A probléma gyökerét abban látják, hogy korunk embere – problémái és a cselekvés mind virtuálisabbá válása következtében – elvesztette az alkotáshoz fűződő mindennapi viszonyát. Az alkotók szerint a megoldás egyik építészeti módja az ember és a közösség együttes építése lehet, amely a fizikai építés aktusával, az amatőr alkotás erejével képes gyógyító erőt kifejteni. Elgondolásuk központi gondolata, hogy a kiállítás egy interaktív játék része lenne: a magyar pavilonban nádszobor épül, s így a látogató egy-egy nádszál valóságos elhelyezése révén tapasztalhatja meg az alkotás örömét. Elképzelésük szerint a kiállítás teljes hossza alatt a pavilonban dolgozó művész (Varga Imre) példáját követve, vele nonverbális kapcsolatot kialakítva folyna a közös munka. Másrészről az építés és az annak velejárójaként megjelenő elvétel, az építmény és negatív lenyomata, az üres tér közötti egyensúly felbomlásából adódó feszültség felismerése adná a fizikai és lelki útként egyaránt érzékelhető kiállítás szép dramaturgiáját. Minden cselekvés és tér szimbolikus jellegű: a belépés után a látogató felöltené a munkaruhát, áthaladna a „nádason”, kiválasztana egy nádszálat, elvenne egy kelléket, áthaladna a műtermen, majd beépítené a közös szoborba a szálat – mindehhez 700 000 nádszálat használnának fel, ezeket 30 cm-es homokmélység tartana –, végül végighaladna a „sivatagon” és kilépne a pavilonból. Eközben a falakon elhelyezett vetítőfelületeken magyar hangulatot kölcsönző, jó ízléssel összeállított vide- ók futnának: szélfútta nádas, legényes, mozgásművészeti előadás. Az egész koncepciót őszinteség és spiritualitás lengi be: felvállaltan a szívre kíván hatni, s ténylegesen szerethetővé is válik. A koncepció gondolati gazdagsága lehet az oka, hogy végül kissé talán nehezen követhetővé, túlburjánzóvá válik a megjelenítés: kérdéses lehet a „sivatag” vagy a naiv „Kati és a portás” faszobor létjogosultsága. De a koncepcióval kapcsolatos bizonytalanságot igazán az amatőr művészet és az építészet mint professzionális mesterség viszonya veti fel, amelyek összeegyeztethetőségével kapcsolatban a zsűri úgy érzi, hogy a válasz elmarad."