






| 2011.12.03.: Trafik Kör az Urban Report magazinban
A dabasi Trafik – Kortárs Művészeti Pont és a gyóni Kör utcai közösségi akció bekerült Románia legújabb építészeti magazinjába, az Urban Reportba. A folyóirat célja az, hogy felkutassa és bemutassa Kelet-Európa és a Balkán rendhagyó építészeti szemléletű (elsősorban közösségi) projektjeit. A magazin szerkesztősége 2011. december 2-án este bemutatót tartott Budapesten, a Művészetek Palotájában, ahová a Trafik Kör tagjai is meghívást kaptak. A program rövid prezentációkkal kezdődött, majd beszélgetéssel zárult. A diskurzus során olyan kérdések merültek fel, mint: Európa keleti felén egy átmeneti állapotot élünk-e meg, vagy a válság ebben a régióban állandó, és tekintsünk rá úgy, mint adottság? Továbbá felmerült az építészek a válságban és a válság után betöltött szerepének a kérdése is. A résztvevők egyet értettek abban, hogy a hagyományos felfogás az építészetről megtörni látszik, s változás előtt áll a szakma. A Trafikról és a Kör utcáról megjelent cikk ide vagy a képre kattintva olvasható!
 _____________________________________________________
2011.05.09.: Szalonna Kör - Tervbemutató
2011. május 6-án került megrendezésre a második Szalonna Kör, ahol a gyóni Kör utca lakói értékelhették a BME Mesterkurzus hallgatói által készített terveket. A hallgatók feladata a Kör és Áchim utca sarkán lévő tér rendezése volt. A pályaművek szerzői figyelembe vették az első Szalonna Kör alkalmával összegyűjtött lakossági javaslatokat. A tervbemutatót követően a lakók elmondhatták véleményüket a pályaművekről, és kiemelték azok értékeik; majd elhatározás született, hogy a hallgatók kidolgoznak egy mindenki számára elfogadható végleges tervet. _____________________________________________________ 2011.04.18.: Szalonna Kör - Ötletpiknik
2011. április 12-én került sor a Szalonna Kör ötletpiknikre a Kör utcában a BME Építész Mesterkurzus és a Trafik Kör közös szervezésében. Az oldott hangulatú fórumon a résztvevők a rossz időjárás ellenére is aktívak voltak, és ötleteikkel hozzájárultak saját környezetük jövőképének kialakításához. A Kör utca kiteresedéseit a helyszínen elnevezték: Közkút tér, Epres tér, Torzsa tér. A tereknek a lakók más-más arcot és rendeltetést adnának, ahol elősegítenék a közösségi élet felpezsdítését, ami a helyre az előző korokban is jellemző volt.
_____________________________________________________
Média Építészeti Díja 2010
A Heti Válasz (47. évf. 10. szám. 2010.11.25.) is beszámolt a Média Építészeti Díja 2010-ről (a magazin két munkatársa is ott ült a zsűriben). Sümegi Noémi: Üzlet, iskola, trafik című írásából a Trafik Körre vonatkozó részt idézzük: "Az épületek ismertetésekor aztán kiderült, hogy a "körítés" legalább annyira fontos, mint az épület látványa vagy használhatósága. A legélvezetesebb prezentációt Ligetvári István tartotta egy dabasi trafikról, ami építészetileg ugyan csak szűk korlátok között értékelhető, ám hozzáadott értékként jelenik meg a mögötte meghúzódó emberi és társadalmi történet. A trafikot ugyanis egy házaspár vásárolta a '70-es években mozgáskorlátozott fiának, aki aztán "mindenki Lacikájaként" dolgozott ott évtizedekig, a környék nagy örömére. A legendává vált Laci bácsi sorsa mellett nem elhanyagolható az a korkép, ami a trafikok történetével, majd a megváltozott fogyasztói szokásokkal kirajzolódik. Erre érzett rá az a civil kezdeményezés, amely - a régi mozik megmentéséhez hasonlóan - mozgalmat indított a már ledózerolásra váró épület megőrzéséért." (A kép jó minőségben és nagyobb méretben letölthető, ha rákattint!)
Sümegi Noémi tárgyi tévedése a szövegben, hogy összemos két történetet: az '56-os trafikot építi meg a Laci bácsi édesapja, és a '79-ben épült trafikot már Laci bácsi, mondhatni kapja a városi tanácstól. Azon már lehetne vitatkozni, hogy trafik építészetileg csak szűk keretek között értékelhető. A cikk szerzője - remélhetőleg - arra gondolhatott, hogy sokkal kisebb épületről van szó, mint a többi, versenyben lévő iskola, bevásárlóközpont, stb. Építészetileg azonban ettől még lehetne értékelni, hiszen minden benne van, amiről az építészet szól.
____________________________________________________ Pecha Kucha Night Budapest vol. 19 - 2010
A TRAFIK-KÖR lehetőséget kapott a bemutatkozásra Budapest egyik legnagyobb kortárs művészeti rendezvényén a Pecha Kucha Night-on. Október 5-én kedden Ligetvári István az egyesület elnöke mutatta be a Trafik Kortárs Művészeti Pont épületét a rendezvényen; az előadást viharos taps követte. A Pecha Kucha Night a 20x20-as szabályon alapszik, ami annyit jelent, hogy egy előadó 20 képet vetíthet egyenként 20 másodpercig, és egy alkalommal 12 előadó lép fel, akik a művészet különböző ágaiból érkeznek. Szeretnénk megköszönni Bujdosó Attilának, hogy teret adott nekünk a rendezvényen!
Részlet az összefoglalóból:
"Az este alighanem legszenzációsabb előadója, Ligetvári István, aki a dabasi Trafik Kortárs Művészeti Pont megálmodója, kitalálója, szervezője, önkéntese. Az eredetileg 1979-ben, Ries Zoltán tervei alapján megépült kis trafiképület a 2000-es évekre funkcióját vesztette, alig sikerült megmenteni a lebontástól. Végül Ligetvári István, Balog Ádám és Póra Csaba tervei alapján, a helyiek összefogásával sikerült az épületet feújítani. Ligetvári István elmondása szerint már nem sokat kell várni arra, hogy a trafikba megálmodott képzőművészeti kiállítóhely is beindulhasson. A dabasi építész előadását a közönség fergeteges, szűnni nem akaró tapssal jutalmazta, amely legalább annyira szólt a Trafiknak, mint István remek előadási stílusának." További információk a Pecha Kucha-ról itt találhatók!

_____________________________________________________
Előadás a japán építészetről a Kisgyerek Alapítvány Tájházban (2007.)
Előadó: Bujdosó Attila

_____________________________________________________
Előadás a kortárs templomépítészetről a Kisgyerek Alapítvány Tájházban (2006.)
Előadó: Vukoszávlyev Zorán PhD
 |